Baba Séf

Pizza, pasta, tekerj!

Az olasz kaja jól megy. Lásd Baba barát bolognai. És ha valami ízlik, akkor azt elkezdjük variálni, hogy a lehető legtöbb formában felvehessük az étrendbe. Így lett a húsos szósz nyomán gyakori vendég a konyhánkban a házi pizza, majd a pizzatekercs is. Az alábbi szósz 3 féleképpen felhasználható és egész jól eláll (akár egy hetet is kibír) a hűtőben. Érdemes nekiállni, főleg, hogy nem is macerás.

A szósz

8 HÓNAPOS KORTÓL

Hozzávalók:

4 dl passzírozott paradicsom (a házi a legjobb) vagy 1 konzerv paradicsom

1 fej vöröshagyma

3 gerezd fokhagyma

oregano, bazsalikom

só, bors

cukor

Le sem kell írnom hogy előbb az apróra vágott hagymát dinsztelem, kevés sóval és leheletnyi borssal (ez kihagyható). Ha puha ráöntjük a paradicsomot, beletesszük az összenyomott vagy lereszelt fokhagymát és a fűszereket. A cukor mennyisége attól függ mennyire volt savanykás a paradicsom. Kóstolni ér! A passzírozott parival elég megrotyogtatni, a konzerv paradicsomnak kell kicsit főni.

 

Házilag kevésbé kerek és sokkal olcsóbb

Házilag kevésbé kerek és sokkal olcsóbb

1. pizza

40 dkg liszt, fél csomag élesztő, kis cukor, só és annyi víz, hogy rugalmas tészta legyen. Ezeket kell összegyúrni és kelesztés nélkül tepsibe nyújtani. Ez a legegyszerűbb vékony pizzatészta receptje. A fenti szósszal megkenve remek alap. Mehet rá bármi, amkit esztek, szerettek (kukorica, sonka, bacon, bármi, ami eszedbe jut és jól csúszik) de ha csak sajtozod, akkor is finom.

Nálunk sok sajttal menő. A nagyobbacskák már maguk pakolhatják a feltéteket, ami még vonzóbbá teszi a házilag gyártott pizzát.  Ha minden a helyére került, akkor mehet 180 fokra előmelegített sütőbe. Ha a sajt megpirult és aranyszínű a pizza széle, akkor kész.

 

 

hand made pizzatekercs

hand made pizzatekercs

2. pizzatekercs

Mivel a pizza csak frissen finom, legalábbis ha kimered már nem jó, mikrózva meg olyan nyúlós izé lesz (tudom, tudom finnyás vagyok…), szóval ezért kellett vmi olyan felhasználási mód, amivel ez a fincsi szósz és az egyszerű tészta másnapra átmenthető. Remek reggeli lehet a pizzatekercs, ami házilag sem bonyolult.

A kinyújtott (1, max 2 mm vastag) tésztát megkenjük a szósszal. Diszkréten megsajtozzuk, majd feltekerjük, mint a bejglit. Az így kialakulú rúdból 1 centis karikákat vágunk. Sütőpapírral bélelt tepsibe kerülnek és mehetnek az előmelegített sütőbe.

3.  pasta

És ha nincs kedved gyúrni, akkor főzöl egy kis durum tésztát és nyakon öntöd szósszal. Sajt rá és kaja!

 

Fűszerek kicsiknek is

A hozzátáplálással foglalkozó ajánlások jó része a kevés sóval párolt ételeket favorizálja. Nálunk ez sose ment. A krumplit imádja Teó, de az első próbálkozásoknál (mikor alig sózott főtt krumplit kínáltam) nem ette. Aztán persze rájöttem, hogy héjában főzve, ízesítve finom az. Ugyanez volt a répával, cukkinivel, a natur változat fúj, fokhagymásan finom.

forrás: sxc.hu

forrás: sxc.hu

De miért tilos a fűszer?

Sokan tartanak attól, hogy allergének vagy ártanak a pici gyomrának. Persze ezeket is meg kell szoknia a gyomornak, de ahogy a szilárd ételeket, úgy ezeket az illóolajokat is be lehet vezetni. A fűszernövények leggyakoribb hatóanyaga ugyanis az illóolaj, ettől van csodás illatuk és finom ízük. Emellett persze glikonozidok és alkaloidok is akadnak, egyes növények pedig cserző és keserű anyagokat is tartalmaznak, de a legnagyobb mennyiség és a leggyakoribb előfordulás az illóolajaké.

Az illóolajak kifejezetten jótékony hatásúak. A többségük emésztést segítő és gyulladáscsökkentő, nem ritka a baktericid összetevő sem. Szóval félni nem kell tőlük, de érdemes lassan bevezetni őket. Hiszen éppen az erős íz, ami a fűszerek vonzereje, lehet elrettentő egy apróság számára.

spices-1267673-m

forrás: sxc.hu

Példa

Hogy igazán hiteles legyek Szabó Gyuri bácsit (hazánk első és elsőszámú gyógynövénykertésze) idézem, ő így ír a kakukkfűről Javasasszony unokája  című könyvében: “Étvágytalanság ellen reggel éhgyomorra igyanak meg egy csésze kakkukfűteát…Egyetlen könyv sem említi, pedig igaz, hogy a kakkukfű nagyon jó immunerősítő, és gátolja  a sejtek öregedését.”

Persze a növények az ételben nem olyan hatásosak, mint teaként fogyasztva, csupán áldásos hatásukat szerettem volna igazolni.

Mikor?

A hozzátáplálás elején úgysem fűszerez az ember lánya. De 7-8 hónapos kortól, mikor már ételszerű ételeket adunk a babának jöhetnek. Egyenként és nem nagy dózisban! A petrezselyem, a zellerlevél és a kapor után a bazsalikom és az előbb említett kakukkfű is beszállhat, na meg persze a fahéj, a vaníllia (nem a vanilin!). Aztán az oregánó, majoranna és a tárkony, fűszerpaprika. Egy éves kortól pedig szinte bármit megkóstoltathatunk, én egyedül a borssal vagyok óvatos.

TIPPEK

1. Fahéjas párolt almát már 7 hónapos kortól

2. Baba barát bolognait 8 hónapos kortól (fokhagyma, oregano, bazsalikom)

3. Majorannával ízesített házi májast szintén 7-8 hónapos kortól.

4. A csirkének nagyon jól áll egy kis kakukkfű,már 7 hónapos kortól párolhatod vele.

Baba barát bolognai

Nálunk ez nagy sztár (hogy milyen tempóban tűnik el a pofiban, arról posztoltam videót) . Mindenki szívesen eszi, én meg roppant boldog vagyok, hogy elég egyfélét főzni az apraja és nagyjának. Az alábbi recept cseppet sem autentikus, hiszen a zöldségek kimaradnak ebből a verzióból, cserébe egyszerű és gyors, ami egy tipegőt nevelő anya számára komoly érték. Ugye?

bolognai ragu

A SZÓSZ MINDEN BABÁNAK ADHATÓ, AKI MÁR KÓSTOLTA A PARADICSOMOT ÉS A HAGYMÁT (8 HÓNAPOS KORTÓL), TÉSZTA HA NINCS GOND A GLUTÉNNAL

Hozzávalók (ha a felnőttek is eszik)

25 dkg darált sertés vagy marha (ne előkészített húst vegyetek, az szójás vacak, a hiperekben is lehet kapni hús húst), lehet pulyka is, csak én nem szoktam

1 paradicsomkonzerv (én az egész hámozottat szeretem, de a robbantott is jó)

1 fej vöröshagyma

1-2 gerezd fokhagyma

só, bors

oregano, bazsalikom

kis cukor

durum tészta, fél csomag

A hagymát (vöröset és fokot) apróra vágva, kevés sóval megpárolom, majd mehet rá a husi, pirítom még kifehéredik. Jöhet rá a paradicsom. Nyáron persze a friss, de ilyenkor nagyon jó a konzerv is. Ha rotyog, akkor a zöldfűszerek, ízlés szerint és a paradicsom savanyúságától függő mennyiségű cukor. A hús hamar megpuhul, így gyorsan kész a szósz. A baba részét ilyenkor külön lehet tenni, a többibe mehet a bors. A tésztatfőzést nem írom le.

Ha gond van a gluténnal mehet a szósz tészta nélkül is, sajttal vagy csak úgy. Teó főnök minden verzióban szívesen fogyasztja. Általában frissen kap tészta nélkül, másnap meg tésztával, hogy legyen egy kis változatosság 🙂

 

Reggelizz kiskirály! 5 tipp mit egyen a baba reggel

A legtöbb életmód tanácsadó és fitneszguru azt szajkózza, hogy a reggeli a legfontosabb étkezés, ilyenkor kell sokat. Felnőttek esetén tudnék erről vitázni, de babáknál csak bólogathatok. Hiszen aki pár hónapja még éjjel is felkelt enni, sőt 9 hónapja még 3 óránként evett, attól elég nagy teljesítmény, hogy 10 órát kibír kaja nélkül.

Kell a muníció a sok fontos ténykedéshez és az energia a növekedéshez (bár ez inkább éjjel zajlik, mikor a test nyugiban van). De a napi első töltés mindenképpen fontos.

Az ajánlások szerint ez legyen az utolsó étkezés, amit kiváltunk. Nálunk ez úgy néz ki, hogy ébredés után cici, mert arra nem kell várni, azzal nincs macera, ahogy felült a főnök, már dőlhet is rám és dudlizhat. Ez azonban egy állandósan mozgó 11 hónaposnak már nem elég muníció. Így ébredés után egy-másfél órával (vagyis mire befejezte a szopizást, felöltöztünk és mialatt játszik én elkészítettem a kaját) jön az igazi reggeli. Valami szilárd vagy legalábbis szilárdabb.

Kenyér

Amelyik baba nem glutnérzékeny, annak a kenyér/zsömle/kifli remek eledel. Én ha tehetem, akkor a saját sütésű kenyeret adom a kicsinek. Ebben ugyanis nincs E betű (vagyis a kenyér szóban van, de adalék az nincs :)), se állományjavító, se túl sok só, se se. Csak liszt meg víz.

a margarinos kenyér igenis finom

a margarinos kenyér igenis finom

És hogy mi kerül rá? Íme a tippek.

1. Margarin – HA EHET KENYERET, EZ IS MEHET – tudom túl egyszerű és már már ciki ilyet adni, de mégis. Egyfelől, mert Teó szereti, sőt én is elkötelezett voltam a vajas kifli iránt harmadikban. Szegény anyám könyörgött, hogy mást is csomagolhasson nekem tízóraira, mert félt megszólják, hogy sajnálja tőlem a felvágottat, de nekem nem kellett semmi bele, csak vaj. Másfelől, mert mindig van otthon. Mikor semmi nem ízlik, akkor remek B terv.

2. Túrókrém – AZ ELSŐ TEJTERMÉKEK KÖZÖTT BEVEZETHETŐ – a joghurttal kikevert túró jól megy nálunk. Ha nem eszi a gyerek a joghurtot lehet édesíteni. Cukorral vagy jázminpakócával (Hogy az mi? Olvasd el ITT!)

3. Joghurt gyümölccsel – 8 HÓNAPOS KORTÓL, EZ LEHET AZ ELSŐ TEJTERMÉK – a házi gyümölcsjoghurt egyszerű, egészséges és nagyszerű. Reszelt alma vagy körte, passzírozott barack, turmixolt meggy vagy ami megy :), bármilyen gyümölccsel elegyíthető a joghurt. Fontos, hogy élőflórás legyen és ezt szerintem nem kell cukorozni. Elég aroma a gyümölcs.

4. Joghurt sajttal – TEJTERMÉKET EVŐ GYEREKEKNEK – A reszelt sajt is épp olyan jó dúsítója a joghurtnak, mehet magában vagy kenyéren. A félkemény sajtok elég táplálóak is, így erős napindító ez az elegy.

5. Házi kenőmájas – 7-8 HÓNAPOS KORTÓL MEHET MÁJ, HETENTE EGYSZER – Ha van főtt máj levesből, akkor abból készül. Ha nincs, akkor kevés olajon, hagymával megpárolom a csirke vagy sertésmájat. Majorannával, kevés sóval és némi margarinnal mehet a turmixba. Felnőttek is szeretik!

 

Megtanítom a dédit gyúrni

Irigy vagyok a babákra, hogy ők ehetnek kézzel. Az étel élvezetében minden érzékszerv érintett. A látvány, az illat és az íz mellett, szeretem tapintani is, amit eszem. Az evést megkedveltetésében minden érzék szerepet játszik, ahogy a mondás is tartja: amit a szem és a száj megkíván!

A szem

A spenótról beszéltünk Facebookon, ott hangzott el egy anyukától, hogy helyes leánykája a zöldszínű kajákat egy ideig negligálta. Nem az íz, a szín volt a döntő, és ahogy egy megfelelő ízlésű kislánytól elvárható a cékla volt a sztár, mert az mindent édes rózsaszínre festett. Bár így egy év körül még nem számít a külső, szerencsére, hiszen a legtöbb kaja trutyi, csak a színe más, egy rendes képet nem lehet róluk csinálni. Szóval most még mindegy, de nemsokára én is arról fogok értekezni, hogyan kell retekből egérkét formázni. Jajjjj!

Az orr

Teó főnök már most előbb szagol, aztán kóstol. A szagokhoz az agy ízeket társít, ezért indul el a nyálunk egy-egy finom étel illatától. Ez a tudás gyorsan kialakul, nem kellenek hozzá évek. Épp az ellenkezője tanulás kérdése, hogy van ami a szag ellenére is finom. Az érett sajtokhoz ezért kell egy kis idő, ritka az olyan ovis (főleg mifelénk), aki folyós camembert eszik desszert helyett.

A tapintás

Egyszer megfogtam a pacalt, nem kellett volna…

De túl fújjon. Amit az ember megfog, megvizsgál, azzal már félig meddig barátságba keveredik. A főnök most jutott el oda, hogy amit a tésztából kicsippent (mert ha gyúrok ott kell lenni és a tálba kell nyúlkálni, ugye), azt meg is kóstolja. Először csak óvatosan tapogatta, az ujjacskái hegyével érintette a rugalmas tésztát. Aztán hétről hétre egyre bátrabb lett. Most jutottunk el a kóstolásig.

Mivel a tojás tiltólistás, egyelőre, így anélkül kell alkotni. A kenyértészta mindig tojásmentes és épp tesztelek egy linzert is, amiben nincs tojás. Itt a receptje. 

Csecsemőhízlalás haladóknak

A roborálásról írt előző posztban jól kipuffogtam magam a percentilisekben meghatározott ideális súly miatt és a nagy lendület elvitt néhány hasznos ötletet, így visszakanyarodom kicsit a kerek gyerek témára. Semmi lázadozás meg vélemény, szigorúan tápláló étkek.

Csöves

Az előző poszthoz érkezett Bori hozzászólása, náluk a gyerekorvos a kukoricát javasolta hízlalási célra, ráadásul a baba még kedvelte is a kukoricakását joghurttal. A kása hasonlóan készül kukoricából, mint grízból (recept itt), de jobban variálható. Tehetsz alá egy kis olajon párolt hagymát és kínálhatod joghurttal. De hagyma nélkül lekvárral is finom. A kukorica dara/víz arány is hasonló, mint a fenti receptben, de ha folyósan szereted, tegyél bele kevesebbet.

A kukorica hízlalásra kiváló, ezzel tömik a libát, hogy nagy legyen a mája és a kukorica dara a malac hízlaláshoz is kiváló alapanyag volt rég. Így nem vallhatunk vele kudarcot! Komolyabbra fordítva a szót, a kukoricát magas szénhidrát- és rosttartalma teszi jó takarmánnyá. Ha a puliszkán (kukorica kása) kívül egyebet is kipróbálnál, íme egy szemes recept.

forrás: sxc.hu

forrás: sxc.hu

RECEPT

BABÁNAK KRÉM, MAMÁNAK KRÉMLEVES

Kukoricát 8-9 hónapos kortól ehetnek a babák, emellett a tejtermékek bevezetése is szükséges ehhez a recepthez.

Hozzávalók:

fél kiló szemes kukorica (ne konzerv! ha nincs friss, jó a fagyasztott is)

10 dkg sajt

joghurt és/vagy tejszín

leveskocka

tortilla chips

A kukoricát tedd fel sós vízben főni. Ha a szemek megpuhultak, akkor turmixold le az egészet tejszínnel vagy joghurttal. Ha Te édes levest kívánsz, de a gyerek csak joghurtot ehet, akkor 2 adagban darálj. A babakajába még melegen reszelj sajtot és kész is. A felnőtt adagot engedd fel kis vízzel, dobj bele leveskockát, ha az ízesítő elforrt mehet tányérba, reszelt sajttal, tortilla chipsszel.

Zsíros sajtok

Az itthon kapható egyszerű sajtok nagy része zsíros vagy félzsíros sajt. Kínáljuk ezeket reggelire vagy akár főzelékekbe, esetleg a fent leírt receptbe. Edamival szoktam joghurtot is dúsítani, belereszelem és máris tartalmasabb a  tízórai. De a sajtcsíkokat maguk is elmajszolják a kicsik, igaz ilyenkor a szétkent sajt (mert a zsíros sajtok nem a kemény fajták közül kerülnek ki) okozhat némi plusz munkát.

Egye magát husira, husival!

Sok-sok fehérje kell, mondják a testépítők és ebben igazuk van. Az izmok fejlődéséhez elengedhetetlen, hogy legyen megfelelő fehérje forrás. Arról mi a sok egyelőre fogalmam sincs, de már gyűjtögetem az anyagot egy poszthoz, szóval előbb-utóbb erre is lesz valamilyen válasz. Mindenesetre a bolognait tészta nélkül (is) eszi a Főnök úr.

Nem szóltam a cukorról

Mert már rég őrizgetem, dédelgetem az egész posztos irományt a cukor védelméről és vádjáról. De a lényeg, hogy nem ördögtől való dolog a cukor, ha ésszel használjuk, adagoljuk, akkor lesz belőle elég kalória a mozgáshoz. De üres kalória vagyis nincs tápanyag csak energia. Igazából a gyümölcslénél is a cukorral játszunk és ha nincs napi süti, zizi, csoki, akkor szerintem nagy baj nem lehet egy kis cukor tunningból. Persze inkább délelőtt, hogy legyen idő elhasználni a hirtelen felszabaduló energiát 🙂

És ne feledd:

SHARING IS CARING 🙂

 

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!