A Serengetin innen, a Kilimandzsárón túl élt egyszer egy nagy boldog oroszlán falka, amit egy hatalmas, erős és bátor hím vezetett, Zaffír. Ő és párja, Zelda lelkesen nevelgette elsőszülött kisfiát Leopoldot. Leopold mást sem hallott születése óta, csak hogy ő a trónörökös, apja hasonmása. Pont olyan, mint a szavanna királya Zaffír. Méltóságteljesen feküdt a majomkenyérfák árnyékában, ameddig a felnőttek vadásztak vagy peckesen járt anyja nyomában, annak biztos tudatában, hogy ő a trónörökös, a király pontos mása.
forrás: sxc.hu
Egy száraz napom, mikor a közeli kisebb vizek mind kiszáradtak elballagtak anyjával egy nagyobb tóhoz. Az itatóhely, ahogy az oroszlánok közeledtek, kiürült. Csak egy víziló maradt a part mellett. Zelda üdvözölte Hildát és beszélgetni kezdtek.
– Leopold igyál szépen! – mondta az anyja a kisoroszlánnak.
A víztükör sima volt, mikor Leopold fölé hajolt megpillantotta saját tükörképét. Megijedt, azt hitte a víz alól bámul rá valaki, nagyot morrant és a vízre csapott.
– Valaki bámul rám a víz alól! – panaszolta a kölyök.
A víziló és az oroszlán mama nagyot nevetettek.
– Hiszen az Te vagy! A tükörképedtől ijedtél meg. – mondta Hilda, majd folytatták a pletykálkodást.
Hiszen ez lehetetlen, gondolta Leopold. Mindenki azt mondja, hogy tiszta apja ez a kölyök, de a tóból egy vékony nyakú, nagy fülű lény nézett vele szembe. A csodás sörénynek, mely Zaffír nyakát övezte nyoma se volt.
Valaki ellopta! – gondolta Leopold. Nincs más magyarázat. Hiszen apjának védjegye a hatalmas sörény, ő pedig, mindenki ezt mondja, apja mása. De ki lehetett? Meg kell keresnie, mielőtt apja észreveszi, hogy nincs meg a sörénye. Nem akart szégyent hozni a szavanna uralkodójára. Kihasználta hát, hogy anyja belefeledkezett a Hildával való beszélgetésbe elosont, hogy megkeresse a tolvajt és visszaszerezze ellopott sörényét.
A krokodilra gyanakodott, mert sokszor hallotta, hogy az elragad állatokat a tóparton. Elindult hát a nádas felé, hátha ott ráakad. Hamar megtalálta a kövek között sütkérező hüllőt.
– Add vissza a sörényemet! – mordult rá az óriási állatra Leopold.
– Midet? – kérdezte álmélkodva a krokodil.
– A sörényemet! Valaki ellopta. – mondta mérgesen az oroszlán kölyök.
– Látsz te itt egyetlen szál szőrt akár? – kérdezte a krokodil, majd nagyot csapott erős farkával.
– Nem. Nyoma sincs. – ismerte be Leopold és bánatosan elkullogott.
Ha nem a krokodil, akkor ki lehet? Tépelődött. Ekkor meglátta az itatóhoz tartó elefántokat. Lehet, hogy ezek a behemótok voltak, gyakran mondogatják, hogy valójában ők a szavanna legnagyobbjai, talán ezért vették el a sörényét. Leopold a vonuló csorda elé ugrott.
– Azonnal adjátok vissza a sörényemet!
– Midet? – nevettek az elefántok.
– A sörényemet! Valaki ellopta – mondta a kölyök.
– Nekünk nincs szükségünk sok hosszú szőrre, hogy nagyobbnak tűnjünk, hiszen nálunk nincs nehezebb szárazföldi állat. – cirógatta meg elnézően a csapatot vezető elefánt mama Leopoldot. Majd tovább trappoltak a víz felé.
Az oroszlán kölyök elkeseredett. Hol lehet a sörénye? Ahogy ezen morfondírozott meghallotta a hiénák kacagását. Hát persze! A hiénák! Mindig az oroszlánok után somfordálnak, kis elemózsiában reménykedve. A kis oroszlán odafutott és mérgesen a hiénákra kiáltott.
– Adjátok vissza a sörényemet!
A hiénák felkacagtak, majd szépen lassan körbevették Leopoldot.
– A sörényedet keresed? Nincs nálunk, de szívesen megmutatjuk hol találod – mondta az egyik hiéna, miközben óvatosan körbe pillantott, van-e a környéken felnőtt oroszlán. – Gyere velünk! – folytatta negédesen.
Leopold elindult a hiénákkal és egyre csak arra gondolt, hogy végre olyan lesz, mint az apja. Ahogy távolodtak a tótól, a hiénák egyre szorosabban fogták közre a kölyköt. Ő pedig egyre kellemetlenebbül érezte magát.
– Hová megyünk? – kíváncsiskodott.
– Itt a cserjék között lesz! – mondta a hiénák vezére és szeme sunyin csillogott.
forrás: sxc.hu
Ahogy a cserjésbe értek megfordult és Leopoldra támadt. A kis oroszlán megpróbált elfutni, de mindenhol a hiéna falka tagjai voltak. Fenyegetően közeledtek felé. A kölyök oroszlán ekkor döbbent rá, hogy becsapták és elcsalták őt. Próbálta kitalálni hogyan futhatna el, ám ekkor rettentő üvöltés rázta meg a cserjést. A hiénák megmerevedtek. Zaffír lépett a bokrok közé, szeme villogott, a hiénák pedig menekülőre fogták. Leopold pityeregni kezdett.
– Már nincs veszély – mondta az apja. – Miért sírsz?
– Mert nincs meg a sörényem, azt kerestem egész délután, de senkinél sem találtam. Se a krokodil, se az elefántok nem látták.
Zaffír hangosan nevetni kezdett. Leopold pedig meglepődött, azt hitte apja mérges lesz, hogy elveszett a sörény.
– Te kis bohó! Neked még nincs sörényed, nem veszett el, ugyanis ki sem nőtt még! Majd ha olyan hatalmas állkapcsod lesz, mint a krokodilnak, olyan erős tüdőd, mint az elefántnak és olyan ravasz leszel, mint a hiénák, addigra majd kinő a sörényed is. De még bőven van időd. Csak ne csatangolj el többé anyád mellől! – mondta Zaffír és szeretetteljesen oldalba veregette kisfiát.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: