Baba Séf

Szülinapi menü

Nagy muri volt Teó főnök fennállásának (na jó, nem állt, csak feküdt) első évfordulója. 37 nagy és 8 kis vendég tette tiszteletét, akiket innen is puszilunk. Mivel kerti party volt, ezért a főfogásnak bográcsban készült a gulyás. Az ünnepelt lelkesen fogyasztotta. Evett csak zöldségeket villával megtörve és másnap evett turmixolt húsos pépet is belőle. Jó sok krumpli és husi meg persze zöldségek is kerültek bele. Nagyon ízlett! Ha nem fűszerezitek csípősre, akkor egy éves kor körül, úgy vélem, már kóstolhatják az apróságok az ilyen finomságokat.

Persze volt babás rágcsa és megfelelő torta is. Ezeket nem én, hanem a nagyi és a dédi szállította. Persze a recepteket begyűjtöttem és most közre is adom.

BIO TÚRÓTORTA ELSŐ SZÜLINAPRA

Tészta:

2 pohár liszt

fél pohár cukor

125 gramm vaj

1 csomag vaníliás cukor

csipet só

Túrókrémhez:

4 csomag biotúró

evőkanál (bio)joghurt

50 gramm vaj

kevés cukor (egy két kanál, kóstolni ér!)

A tészta hozzávalót összegyúrjuk, kinyújtjuk és kapcsos tortaformába tesszük. Rásimítjuk a homogénre kevert túrókrémet és mehet az előmelegített sütőbe. 180 fokon kb. 45 perc (nézz rá, néha), ha kész legalább 10 percet pihenjen a formában!

Nagyon finom, a kicsinek és nekünk is ízlett!

Volt dédiféle babanasi, annak a receptjével is jövök nemsokára!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!